Bejegyzés

A dízelautók letűnése

Néhány autógyártó cég már bejelentette, hogy leáll a dízelmotoros autók gyártásával, ami miatt egyre többen kérdőjelezik meg a dízelautók jövőjét.

Hogyan terjedtek el a dízelmotorok?

 

A dízelmotorokat kezdetben többnyire áramtermelésre használták generátorokhoz. Később fokozatosan terjedt el a használata a hajózásban, majd a vasútnál. A személyautók körében csak a 30-as évek környékén kezdtek el ilyen motorokat használni. Ekkor megindultak a folyamatos fejlesztések, és az évek alatt egyre jobb és jobb teljesítményű dízelmotorok kerültek a piacra. A dízelautók előnye, hogy a benzines társaikhoz képest alacsonyabb fogyasztásuk miatt sokat megspórolhatunk a tankoláson. Ezért hosszú ideig nagy népszerűségnek örvendtek.

Azonban alapvetően drágábbak, mint a benzines autók és a fenntartásuk is sokkal költségesebb a szervizelés tekintetben, vagy egy esetleges meghibásodás esetén.

Eddig azonban a dízelek képesek voltak a benzines autókhoz képest egy kevésbé környezetkárosító alternatívát nyújtani. A hibridek térnyerésével azonban mára már jelentősen csökkent az előnye.

A dízelautók helyzete napjainkban

 

A környezetvédelmi nyomás, és növekvő fenntartási költségeik miatt egyesek azt mondják, hogy hamarosan teljesen eltűnhetnek a dízelautók.

A dízelmotor életének fordulópontján két lehetséges út van, vagy komoly fejlesztések következnek, vagy végleg eltűnik a piacról. Hogy mennyire fognak foglalkozni a fejlesztésekkel, a sokkal népszerűbb és hatékonyabb hibridek jelenlétében? Ez a kérdés még megválaszolásra vár. Úgy tűnik, hogy aktuálisan a hibridek állnak nyerésre, de a nagy haszonjárművek esetében egyelőre nem látható, hogy lenne megfelelő alternatíva a dízelmotorokra.

Környezetkímélő teherautók, villamosított autópályán – Ez lesz a jövő?

Már több mint fél éve működik Németország villamosított autópálya szakaszának kísérleti projektje. Nem ez az első ilyen kezdeményezés, Svédországban 2030-ig fut egy hasonló projekt a fosszilis üzemanyag nélküli járműflotta kialakítására, de az Egyesült Államokban és Olaszországban is már régóta használnak áramszedős teherautókat ipari megoldásokra. Németországban az öt kilométeres kísérleti szakasz – úgynevezett eHighway – Frankfurt és Darmstadt között épült ki. A Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium által támogatott projektben több szállítmányozó cég is részt vesz. 2022-ig folyamatos adatgyűjtést és elemzéseket végeznek.

 

Hatalmas lépést jelent ez egy környezettudatos közlekedési forma felé. A hybrid kamionok menet közben kapják az áramot a felsővezetékekről.

Képek forrása: press.siemens.com

Mire számíthatunk a jövőben?

Európa több országában a villamosenergia kihasználásában látják a távolsági szállítások – környezetvédelmi szempontból való – fejlődését. Németország esetében még a hosszú távú tervek szerint sem készülnek arra, hogy a teljes autópálya hálózaton elérhetővé tegyék ezt a lehetőséget, de több, hosszabb szakaszon is bevezetnék a megoldást.

 

Magyarország is csatlakozott az eHighway projekthez. Elsősorban a kutatás területén veszünk részt benne.

 

Arra vonatkozóan még nincsenek adatok, hogy a villamosenergia használat elszámolását hogyan oldanák meg, illetve hogyan térülne meg  egy hibrid járműflotta beruházás. De a közeljövőben nem is várható sem Magyarországon, sem más országokban a közlekedés effajta nagyobb mértékű átalakítása, egyelőre inkább csak kísérleti kezdeményezésekről és adatgyűjtésekről van szó.

Ezeket érdemes tudnia az új üzemanyagról!

Januártól már az új, E10-es benzin érhető el a magyar kutakon is. Ez azt jelenti, hogy az ide vonatkozó – károsanyag-kibocsátás csökkentésére irányuló – kormányrendelet alapján, az üzemanyagnak az eddigi 6,4% helyett már minimum 8,2%-ban kell bioüzemanyagot tartalmaznia.

Mi a gond az E10-es üzemanyaggal?

 

Az E10-es üzemanyag kompatibilitást elsősorban a 2000 előtt gyártott autók esetében kell ellenőrizni, de a hírek szerint bizonyos 2000 utáni gyártmányokban is komoly károkat tehet. Mivel minden az üzemanyagrendszer kialakításán múlik, az interneten található kalkulátorokkal nem kapunk biztos eredményt, hiszen azok csak a típust és a motort vizsgálják. Ha biztosra akar menni, az alvázszám alapján kérdezze le a márkakereskedőtől, hogy a konkrét autó kompatibilis-e az E10-es üzemanyaggal.

 

Sok múlik a kocsi használatának módján is. Azoknál az autóknál sem ajánlott az E10-es benzin használata, amelyeket nem rendszeresen, nem napi szinten használnak.

 

Hogyan károsítja az autókat az E10-es benzin?

 

Az új üzemanyag keverék magasabb etanol tartalommal rendelkezik, ami azért jelent gondot, mert az alkohol vízmegkötő hatása miatt az üzemanyag a kezelés (tárolás, átfejtés, szállítás) alatt, jelentős mennyiségű nedvességet köt meg. A magasabb víztartalmú benzin így károsítja azokat a részeket, amelyek nem rozsdamentes anyagból készültek, az alkohol pedig a gumi és a műanyag alkatrészek élettartamát befolyásolja.

 

Dugulást, csőrepedést, egyéb meghibásodásokat is okozhat az üzemanyagrendszerben, ugyanis az alkohol könnyebben oldja a tartályban, a szivattyúban, vagy a csőrendszerben, az évek során keletkezett lerakódásokat.

 

Az, hogy egy autónak lesz-e tényleges gondja az új üzemanyagtól, az számos tényezőtől függhet – mint a használat módja, vagy hogy mennyire volt rendszeresen karbantartva.

Mit tehet az, akinek az autója nem bírja az E10-et?

 

Akinek már biztosan nem ajánlott az E10-es benzint tankolniuk, vagy akik óvatosságból szeretnék elkerülni, nekik még mindig van lehetőségük az E5-ös verziót használni a magasabb oktánszámú benzinek formájában.

Az AdBlue terjedése a személyautók körében

Az európai kibocsátási normák korábbi szintjei alapján a mezőgazdaság, a szállítmányozás, és egyéb hasonló területen tevékenykedő haszongépjárművek tulajdonosai már 2006 óta bőven megszokhatták az AdBlue jelenlétét, amit a károsanyag kibocsátás semlegesítésére tettek kötelező adalékanyaggá. Azonban lassan a személygépjárművek tulajdonosai is egyre jobban rákényszerülnek a használatára.

 

Mi volt jellemző eddig az AdBlue felhasználásra?

Az eddigi keresletet inkább a nagyobb felhasználók, ipari szereplők tették ki, akik többnyire saját töltőállomással rendelkeznek, így a közforgalmi kutakon szinte senki nem kereste az AdBlue-t.

 

Hogyan, és miért változik meg az eddigi AdBlue kereslet?

Az a dízeltechnika, ami a fuvarozásból terjedt át a személyautók piacára, rendkívül nagy népszerűségnek örvend, hiszen ezeknél a motoroknál a nagy teljesítmény alacsony fogyasztással párosul, ami egy nyerő kombináció. Az egyetlen hátránya az a melléktermék, amit a levegőbe juttat. 

Ezek a közepes és nagy teljesítményű dízelmotorok, és néhány benzinmotor az EURO 6 környezetvédelmi szabályozás előírásait  már nem teljesítik, még a gyárak által bevezetett károsanyag kibocsátás csökkentésére eddig használt technológiákkal, megoldásokkal sem. A legfrissebb szabályozás alapján egy dízelautó NOx kibocsátása legfeljebb 0,08 g/km lehet. Erre jelenleg az egyetlen megoldás az AdBlue, ezért számos új modell már eleve külön AdBlue tartállyal és betöltőnyílással jön ki az gyárból. A beépített AdBlue tartállyal rendelkező autók esetében az adalékanyag használatát nem lehet kikerülni, hiszen anélkül az autó blokkolja az indulást.

 

Mindezek hatására a közforgalmi kutakon a jövőben egy folyamatos növekedés figyelhető meg az AdBlue adalékanyagok keresletének tekintetében.

 

Az AdBlue beszerzéséről bővebben ebben a cikkünkben olvashat!

A bioüzemanyag hosszú távú hatásai a piacra

Hamarosan újabb változásra számíthatunk az üzemanyag összetételét illetően. Januártól nő a forgalomba kerülő üzemanyagok biológiai eredetű összetevőkkel való bekeverési aránya Magyarországon is. Az ide vonatkozó kormányrendelet alapján az üzemanyagnak az eddigi 6,4% helyett már minimum 8,2%-ban kell bioüzemanyagot tartalmaznia.

 

Milyen hatással van ez az ország gazdaságára?

Magyarországon évente több millió tonna takarmánykukoricát használunk fel bioüzemanyag gyártásához, és az új rendelet további növekedést hoz, ezzel hazánk a bioüzemanyag-ipar egy jelentős szereplőjévé válhat. Annak ellenére, hogy rendkívül pozitív hatással van ez a változás az ország gazdaságára, hosszú távon mégis tartogathat veszélyeket.

A bioüzemanyag térnyerésének hatásai

 

Élelmiszer-üzemanyag ellentét

Akik harcolnak a bioüzemanyagok elterjedése ellen arra hivatkoznak, hogy ez hátrányosan érinti az élelmezésbiztonságot – különösen a fejlődő országokban – mégpedig azért, mert nagy az esélye annak, hogy a mezőgazdasági területeket az élelmiszerekről az üzemanyagra fordítják.

 

Emelkedő árak

A bioüzemanyag és az olaj árának emelkedése egyenes arányosságban van egymással, hiszen a bioüzemanyag előállításhoz is kell fosszilis tüzelőanyag, így ahogy nő a kereslet a bioüzemanyag iránt, egyre drágább lesz, mivel nem lehet olaj nélkül előállítani. Azonban nem csak ezen a területen számíthatunk áremelkedésre. Hosszú távon a kukorica ára is rendkívüli módon megemelkedhet. A piaci kereslet növekedése ahhoz vezet, hogy a termelők  inkább az üzemanyag előállításához akarják eladni a kukoricát, ugyanis ezen a területen nagyobb profitot remélhetnek, mint a fogyasztásra eladott árun. Az ebből adódó gazdasági helyzet hatására a fogyasztásra kínált kukorica árát is folyamatosan emelheti a piac. Habár az elmélet alátámasztására még nem áll rendelkezésünkre teljes körű kutatás, de azt tudjuk, hogy a mezőgazdasági árak 2005 és 2008 közötti emelkedése egybeesik a növekvő bioüzemanyag termeléssel.

 

De milyen hatással van ránk közvetlenül ez a változás? Erről ebben a cikkünkben írunk bővebben.

Megéri a közforgalmú tankolóautomata építése?

A tankolóautomaták legnagyobb előnye, hogy a nap 24 órájában, pontosan, és könnyedén nyomon követhetően képesek kiszolgálni a vásárlókat, bármilyen szükséges személyzet nélkül. A mai, modern tankolóautomaták – a felhő alapú rendszereknek köszönhetően – az üzemanyag kiadásán felül már bőven több funkciót kínálnak elődeiknél, amivel hatalmas szabadságot nyújtanak az üzemeltető részére. Fentiekből fakadóan azt már biztosan Ön is tudja, hogy miért éri ez meg Önnek. Az üzemeltetőknek és tulajdonosoknak azonban még kétségeik vannak a tankolóautomaták népszerűségével kapcsolatban a vásárlók körében. Hogy miért éri meg a vásárlónak? Cikkünkben ezt a kérdést boncolgatjuk, a korábban megfigyelt vásárlói magatartást alapul véve.

 

Miért jó a tankolóautomata a vásárlónak?

 

Nincs sorban állás

 

A vásárlónak nem kell a hosszú sorokban állnia, így gyorsabban végez. Legalábbis ezt érzi! Ahogyan a szupermarketekben is rendkívül népszerűek az automata pénztárak, ugyanazon az elven alapul, hogy a tankolóautomatákat is jobban szeretik az emberek. Ugyanis hiába fordulhat elő az az eset, hogy egy gyakorlatlanabb vásárló lassabban végez az automatával, mintha sorban állt volna, ő nem ezt érzi, ugyanis nem tétlenül állt, hanem az automatával foglalkozott.

 

Persze ezen felül valóban igaz, hogy gyorsabban történik a folyamat, hiszen kiküszöböljük az emberi tényezőt a kiszolgálói oldalon.

Nincs nyomuló személyzet

 

Általánosságban igaz, hogy amikor csak lehetőségünk van igyekszünk elkerülni azt, hogy interakcióba lépjünk idegen emberekkel feleslegesen. Ilyen helyzetek pl. a bevásárlás, és a tankolás is. Sokkal kényelmesebb a vásárlónak a tankoló automatát használni, hiszen így nem kell beszélnie a személyzettel. Arról nem is beszélve, hogy a vásárlók nagy része nem szeret olyan helyzetbe kerülni, amikor  vissza kell utasítania valakit, vagy valamit. A személyzet sok esetben lelkesen próbál a segítségére igyekezni, de ezt nem mindenki igényli. Előfordul, hogy kérdés nélkül mossák le az autó szélvédőjét, és ezért az önkényes segítségnyújtásért természetesen elvárják a borravalót is, ami szintén negatív érzést kelthet a vásárlóban. Egy tankolóautomatával azonban ezt is kikerülheti.

 

Nincs rábeszélés

 

A vásárlókat általában kifejezetten irritálja az, hogy nem elég, hogy beszélnie kell a kiszolgáló személyzettel, de még különböző ajánlatokkal, pontgyűjtő akciók részleteivel untatják, és húzzák az idejét. A vásárlók frusztrációját az okozza ebben a témában, hogy a legtöbben ilyenkor úgy érzik manipulálják őket, és van egy belső félelem bennük, egy ellenállás, nehogy rábeszéljék őt valamire, amit nem szeretne. Ezért szinte bármit megtennének, hogy elkerüljék az ilyen helyzeteket, amire tökéletes megoldást kínál számunkra a tankolóautomata.

 

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a közforgalmú tankolóautomaták térnyerése minden fél részére  nagyszerű előnyöket tartogat. Arról korábban már írtunk ebben a cikkünkben, hogy milyen közvetlen hasznokkal jár az üzemeltetőknek és tulajdonosoknak. Most pedig azt is megtudhatta, hogy miért lesz a vásárlók kedvence. Márpedig ha a vásárlók szeretik, akkor az üzemeltetők is csak nyerhetnek vele.

 

A Multicore ajánlata

 

A Crypto VGA Tokheim a legfejlettebb kültéri fizetési rendszerünk. A forradalmi érintőképernyő gyorsabb és egyszerűbb kifizetést tesz lehetővé ügyfeleinek. Az intuitív képernyőn megjelenő grafikák gyorsan és egyszerűen irányítják a végfelhasználót a terhelési, hitel- és üzemanyaghűség-kártya folyamaton keresztül. Nem csak az innovatív tervezésről van szó; A Crypto VGA hihetetlenül biztonságos tranzakciós megoldás a legújabb PCI-jóváhagyásokkal és csalásellenes megoldásokkal.

 

Tudjon meg többet! Kérjen bővebb tájékoztatást  az alábbi űrlap kitöltésével!

 

Újdonság! – Tokheim QuantiumTM 510 M kútoszlop termékcsalád

Az Ön igényei ihlették, tervező mesterek alkották!

A Tokheim QuantiumTM 510 M kútoszlop termékcsalád az elődje minőségének és népszerűségének a szilárd alapjaira épült, egy új vonal, új funkciók hozzáadásával, mégis megtartva azt, ami olyan lenyűgözővé tette elődjét.

Minden Quantium 510M modell kedvezőbb, teljes életciklusra vetített karbantartási költséggel üzemeltethető, időtállóbb, és jobban karbantartható. A Tokheim márkagarancia, a mérnöki munka, az innováció, és a minőség e kombinációja a Tokheim Quantium 510M termékcsalád bármely tagját megalapozott befektetéssé teszi, méghozzá hosszú távra.

Mitől olyan különleges a Tokheim QuantiumTM 510 M kútoszlop termékcsalád?

 

Személyre szabható

Az Ön igényeire lett tervezve! Könnyen kezelhető és beilleszthető moduláris csomagokat kínál, amiknek köszönhetően Ön saját maga építheti fel a személyre szabott modellt, ami tökéletesen illeszkedik az igényeihez. Szabadságot ad, hogy kiválaszthassa a megfelelő arányú funkcionalitást, és első osztályú kiszolgálást biztosíthasson az ügyfeleinek.

Haladó szintű adagolás és mérés

A Quantium 510M modell csúcstechnológiás mérőeszközöket használ. Biztosítja, hogy a berendezés pontosan számoljon, és pontosan adagolja az üzemanyagot a vásárlónak. 

Gördülékenyebb fejlesztés

A Quantium 510M kútoszlopok kialakításuk révén lehetővé teszik a könnyű és egyszerű modernizációt, az átállást a klasszikus LCD kijelzőkről a VGA media kijelzőre, amivel pl. a shop-ban történő vásárlások növelése érhető el.

Továbbfejlesztett karbantarthatóság

Az elődjéhez viszonyítva a  Quantium 510M több innovatív fejlesztésen is keresztülment, amik jelentősen javítják a karbantarthatóságát.

Mégjobb LPG és AdBlue® kiadó

A Quantium 510M kútoszlop család  olyan Liquid Petroleum Gas (LPG) és AdBlue® modelleket tartalmaz, amelyek biztosítják a kényelmes és gyors tankolási élményt.

A Quantium 510M termékcsalád részei

 

Quantium 510M FHR (Full Hose Retraction) kútoszlop

Könnyebb fejleszthetőséget kínál LCD-ről VGA media kijelzőre, lehetővé teszi, hogy egy magasabb fokú vásárlói élményt nyújthasson. Teljesértékű tömlőcsévélővel (pisztoly hatósugár 4,20 m) rendelkezik.

Quantium 510M SHR (Semi Hose Retraction) kútoszlop

Jelentősen javított karbantarthatóságával költséghatékony megoldást kínál a kúttulajdonosok számára, és biztosítja a választás szabadságát, ha modernizációra kerül a sor. Részleges tömlőcsévélővel (pisztoly hatósugár 3,90 m) rendelkezik. Annak ellenére, hogy megoldja a tömlővisszahúzó nélküli oszlopok üzemeltetésben rég ismert problémáját a fordított gépkocsi beállások esetén, kedvezőbb áron elérhető.

Quantium 510M LPG Fuel Dispenser

Minőség és megbízhatóság jellemzi.

 

Quantium 510M AdBlue® Standalone Fuel Dispenser

Praktikus és elegáns megoldást biztosít az Ön számára.

 

 

Minden Quantium 510M kútoszlop egyedileg építhető, a vásárlói specifikációk alapján. Csúcsminőségű alkatrészekből áll, és a legmodernebb minőségpolitikai szabályok alapján készült, hogy Ön a maximumot nyújthassa.

További információért, és ajánlatkéréshez vegye fel velünk a kapcsolatot! >>

Milyen videórendszert válasszon a töltőállomásra?

A kockázatos események csökkentése érdekében érdemes több szempontot figyelembe vennünk, mielőtt videórendszert választunk. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a fontos funkciókat és előnyöket, amiket előtérbe helyezve megtalálhatja az Önnek megfelelő rendszert.

Könnyű kezelhetőség

Kiemelten fontos, hogy videórendszerünk kiválasztásánál figyeljünk a könnyen kezelhetőségre, hiszen a mindennapi munkánkat könnyíthetjük meg egy ilyen rendszerrel. A legjobb olyan lehetőséget választani, ami rugalmasan kezeli a felvételeket.

A Tokheim EYE videórendszer – külön erre a célra kifejlesztett – applikációjával a nap 24 órájában, bárhol tudja ellenőrizni, hogy mi történik a benzinkutakon a saját telefonján.

A rendszer minden tranzakció mellé egy fájlba gyűjti a hozzá tartozó felvételeket, amivel rengeteg időt spórolhat, hiszen nem kell felesleges felvételeket átnéznie.

A rögzített adatokat nemcsak az eszközön nézheti vissza utólag, de könnyedén át is másolhatja azokat  bármilyen médialejátszóra. A könnyű keresést a rendszer azon funkciója teszi lehetővé, amivel a tankolás felvétele mellé a tankolás dátumát, pontos idejét, és a bizonylat számát is hozzárendeli, így bármelyik adat alapján kereshet.

Adaptivitás

Érdemes azokat a videórendszereket nézni, amik rugalmasan alkalmazhatóak más egységekkel együtt, könnyedén összekapcsolhatóak más eszközökkel. A már meglévő berendezésekkel kompatibilis hálózatokat kell abszolút előnyben részesíteni.

A Tokhem EYE videórendszerhez pl. hozzákapcsolhatóak a tankoló automaták, a tűzjelzők vagy az üzemanyag és tartály panelek, így egyetlen kezelőfelületen tudja ellenőrizni, hogy minden rendben működik. Kiépítéséhez nem szükséges új kamerarendszer, hiszen a legtöbb meglévő eszközre is telepíthető.

Extra funkciók

Szerencsére ma már olyan extra funkciókkal ellátott rendszerek közül választhatunk, melyek nagymértékben megkönnyítik a biztonsági óvintézkedéseket. Egy rendszámtábla felismerő modullal könnyedén megelőzhetőek a fizetés nélküli elhajtások, így megóvhatja magát az ilyen jellegű bevételkiesésektől. A nem fizető ügyfél rendszámát rögzítheti a feketelistában, így ha az adott jármű ismét tankolni szeretne a rendszer automatikus figyelmeztetést küld a pénztárosok számára.

A kamerarendszerbe integrált szoftverek képesek felismerni a gyanús történéseket, köztük a dolgozói lopásokat is. Nem kell többé magának böngésznie a felvételeket, a rendszer fog figyelni Ön helyett, ezzel időt és energiát spórolva magának.

A Tokhem EYE videórendszer mindkét fenti funkcióval rendelkezik.

A Tokheim Eye legnagyobb előnye a teljes integritás! A Tokheim Eye videórendszer egy része a Tokheim komplett rendszerének – amely a tankolóautomatáktól kezdve a szintmérőkig mindent magába foglal – ami akár egy nagy komplett rendszerben is üzemeltethető!

Szeretne Ön is egy olyan videórendszert, ami megkönnyíti a mindennapi munkáját, és teljes biztonságban tudhatja a benzinkutat?

Kérjen ajánlatot a Tokhem EYE videórendszerre!>>

Új címkék a benzinkutakon- a legfontosabb információk

Korábbi bejegyzésünkben részletesen körbejártuk, azt, hogy a 2014/94/EU Európai Uniós irányelv milyen okból írja elő az egységes üzemanyag jelölő címkék használatát. Nézzük, hogyan mutatnak az új, egységes üzemanyag jelölések, amelyeket az új járműveken, a benzinkutak kútoszlopain és a töltőpisztolyokon láthatunk.

Minden üzemanyag típusra, a benzinre, a dízelre, a hidrogénre, a CNG-re, az LNG-re és az LPG-re külön címkézési sablonok készültek. A benzin E5 E10 és E85 jelöléseit kör alakban helyezték el, a diesel típusú üzemanyagokat B7, B10, XTL négyzet jelöli, az üzemanyag gázokat pedig H2, CNG, LPG és LNG a gyémánt formában találjunk meg.

 

 

Hasznos információ az egységes címkéken

A címke alakja egyértelműen azonosítja az üzemanyag típusát, az alakzaton belüli betűk és számok pedig információt nyújtanak az üzemanyag maximális biokomponens tartalmáról. Ezzel egyúttal azt is rögtön megtudhatja a felhasználó, hogy az megfelel-e a jármű jelzésében használatra javasoltnak. Az alakzatokat és a benne lévő információt a lehető legegyszerűbb formában jelölik. Ezért a CEN (Európai Szabványügyi Bizottság) EN-16942 szabványa az alábbiakat köti ki a jelöléssel kapcsolatban:

Benzin megjelölése

A CEN 228 szabvány szerinti benzinekhez a kör jelölés tartozik. A benzin biotartalma a körön belüli „E”-betűvel van jelölve. Az „E” jelentése az etanol, a mögötte feltüntetett szám az etanol maximális mennyisége, amit a jármű gyártója ajánl, és ami ennek megfelelően a töltőállomás adott kútoszlopán és töltőpisztolyán is feltüntetésre került. Ennek megfelelően az E5 azt jelenti, hogy a jármű legfeljebb 5% etanolt tartalmazó benzint, míg az E10 azt, hogy a jármű legfeljebb 10% etanolt tartalmazó benzint használhat. Az „E” az etanol rövidítése, és jelentése hogy az adott benzin, a jelölt maximális mennyiségig, bio-etanolt és / vagy egyéb bio eredetű oxigén tartalmú vegyületet tartalmazhat.

Gázolaj jelölése

A CEN EN590 szabványnak megfelelő gázolaj címke alakja négyzet. Bio-tartalma a négyzetben „B”- betűvel van jelölve. A „B” a bio-dízel tartalomra utal, és a mögötte található szám azt a bio-komponens maximális mennyiséget jelzi, amit a járműben használni javasolt, és amit a töltőállomáson feltüntetettnek. A B7 tehát azt jelenti, hogy a jármű legfeljebb 7% bio-komponenst tartalmazó gázolajat, míg a B10 jelentése, hogy a jármű legfeljebb 10% bio-komponenst tartalmazó gázolajat használhat. A B rövidítés utal arra, hogy a gázolaj bio-komponenst tartalmaz zsírsav-metil-észter (FAME) és / vagy egyéb, úgynevezett fejlett megújuló biodízel-komponens formájában, addig a feltüntetett maximális százalékig, ami a hozzá tartozó ábrán jelezve van.

A négyzet jelölés használható az xtl-re is, ami egy olyan típusú paraffinos dízel üzemanyag, amelyet megújuló vagy fosszilis eredetű hulladék anyagból állítanak elő szintézissel vagy hidrogénezéssel, és aminek végterméke nagyon hasonló a hagyományos fosszilis alapú dízel gázolajhoz. Az XTL -re vonatkozó CEN szabvány az EN-15940 szabvány. Itt az XTL olyan teljesen szintetikus vagy megújuló alapú üzemanyagot jelez, amely semmilyen arányban nem tartalmaz fosszilis eredetű dízelüzemanyagot, vagy FAME-t.

Üzemanyag gázok jelölése

A gyémánt alak (rombusz) az üzemanyag gázok jele. A rombusz alakon belüli információ jelzi, hogy az adott jármű milyen gáz típusú üzemanyagot tankolhat, vagyis hidrogént (H2), sűrített földgázt (CNG), cseppfolyósított földgázt (LNG) vagy pro- pán-butánt (LPG).

Elektromos árammal működő járművek jelölése

A CEN egy hasonló szabvány létrehozásán dolgozik az elektromos autókra és azok töltőhelyeire vonatkozóan. Feltételezhető, hogy az elektromos autókra és töltőhelyeikre rövidesen egy hasonló tájékoztatás fog megjelenni.

Hol találkozhatunk ezekkel a címkékkel a gyakorlatban?

  • Az új járműveken a tanksapka fedél belső oldalán, 13mm átmérőjű matrica elhelyezése kötelező az új járműveken.
  • A jármű gépkönyvében a „jármű specifikációja” fejezet „üzemanyag információ” bekezdésben.
  • A töltőállomáson, a kútoszlopon és a töltőpisztolyon (legalább 13 mm-es átmérő a töltőpisztoly és 30 mm a kútoszlopon).
  • Márkakereskedésekben a jármű adatai között kell megjeleníteni.

35 országra kiterjedő egységes jelölés

Az új címkék mind a 28 Európai Uniós tagállamban, az EGT országokban, vagyis Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában), valamint Macedóniában, Szerbiában, Svájcban és Törökországban, ahol szintén alkalmazzák a CEN standardjait. Az Egyesült Királyság maga dönt arról, hogy az EU szabályait hogyan alkalmazza a Brexit után, de a gyártósorokon az új járművekre felhelyezik a címkéket, tehát az Egyesült Királyság piacára belépő járművek is rendelkezni fognak az egységes uniós jelöléssel.