Nem is annyira környezetbarát az elektromos autó?
Mindenhonnan azt hallani, hogy az elektromos töltésé a jövő, de belegondolt már valaki abba, hogy milyen környezeti hatásai vannak az akkumulátorok használatának? Egy fizikaprofesszor most megtette és meglepő eredményekre jutott. A tanulmány, ami a kutatása alapján született ugyanis megkérdőjelezte az elektromos autók környezetbarát jellegét, mondván az csak papíron létezik, sőt, lényegében rosszabb hatással vannak a környezetre, mint a dízelautók.
Az akkumulátor a bűnös!
Christoph Buchal kölni fizikaprofesszor kollégáival készítette el a jelentést a Német Gazdaságkutató Intézet számára. A 2019 áprilisban nyilvánosságra hozott kutatási jelentés szerint az elektromos autók 11-28%-kal nagyobb mértékben terhelik a környezetet, mint a dízelautók. Ez az eredmény úgy jön ki, ha figyelembe vesszük az akkumulátorok gyártásából eredő szén-dioxid-kibocsátást és a nem megújuló energia alapú módszerek meglétét a Németországban felhasznált elektromos energia előállításban. Rengeteg energia szükséges ugyanis az akkumulátorokhoz használatos lítium, kobalt és mangán bányászatához és feldolgozásához.
Egy Tesla Model 3 elektromos autó akkumulátora 11-15 tonna szén-dioxodot termel a tanulmány szerint. Tízéves élettartamot tekintve és évente 15 ezer kilométernyi út megtétele esetén ez kilométerenként 73-98 gramm szén-dioxid-kibocsátást eredményez – számolták ki a szerzők.
Ugyanez a Tesla kilométerenként 156-181 gramm szén-dioxidot bocsát ki, ha a számításoknál figyelembe veszik az akkumulátor működéséhez szükséges elektromos hálózat szén-dioxid-kibocsátását, ami így jelentősen nagyobb, mint az összehasonlításként használt Mercedes típusú dízelautóé.
Metán vagy áram?
A gépkocsigyártók most készülnek tömeges méretekben átállni az elektromos autók gyártására, de a tanulmány szerzői szerint a környezet szempontjából jobbak lennének a metán meghajtású autók. Ezek a metánnal hajtott járművek szén-dioxid-kibocsátása ugyanis egyharmaddal alacsonyabb, mint a dízel gépkocsié. Ez a technológia azonban közel sem kapott akkora figyelmet, mint a villanymeghajtás. Vagyis az alternatív energiaforrás alkalmazásának kérdése még közel sem megoldott. Az autógyártás jelenlegi helyzetében pedig nem teheti meg azt, hogy évről-évre fejlesztési irányt váltson.
Nem biztos, hogy ez a jó irány
Az elektromos autók jelenleg úgy képesek jelentős távolságokat megtenni, ha telerakják azokat akkumulátorokkal. Ezek előállítása a fenti tanulmány szerint nem igazán környezetbarát, töltésük pedig túl sok időt vesz igénybe. Ezen felül pedig az akkumulátorok élettartama sem megoldott kérdés. Továbbra is vannak érvek a villanyautók mellett és ellenük. Utóbbiak közé tartozik a magas ár mellett többek között az, hogy bár bővül az áramkúthálózat, még mindig kevés az olyan nagy teljesítményű villámtöltő, amellyel a villanyautók 30-60 perc alatt legalább 80 százalékosra feltölthetőek.
A nagy áttörés várat magára
További technológiai megoldásokra lenne szükséges ahhoz, hogy az akkumulátorról hajtott elektromos járművek átvegyék az uralmat az utakon. Mindez a környezetbarát megoldások szempontjából is igaz. Az elektromos hajtás számos előnye ellenére a nyitott kérdések és az új kutatási eredmények sem egyértelműen bizonyítják, hogy a várt áttörés közel van.