Tag Archive for: autóipar történelme

Galamb József neve szorosan összefügg a márka történetével, már egészen a kezdetek kezdetétől. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan is kap szerepet a Ford történelmében egy magyar tervező.

Joggal mondhatjuk, hogy Galamb József beírta magát a Ford történelmébe, hiszen részt vett többek közt a Ford T-Modell sorozatgyártásának megszervezésében is, de a Ford máig használt, világszerte ismert márkajelét is ő rajzolta meg.

Galamb József magyar mérnök, konstruktőr, a Ford Motor Company tervezője, a Ford T-modell egyik megalkotója.

1905-ben kezdett el dolgozni a Ford Motor Company-nál, mint műszaki rajzoló. Először a Ford N-modell hűtőrendszerét tervezte át, majd hamarosan a gyár főkonstruktőre lett. Ő volt a tervezők egyike, aki megalkotta a híres Ford T-modell alkatrészeinek tervét és részt vett a a sorozatgyártásának előkészítésében. Ezzel történelmet írt, hiszen ez volt az első sorozatgyártásban készült autó, ami így a gyártási költségek jelentős csökkentésével széles körben elérhetővé vált az emberek számára. Munkái során mindig is jelentős műszaki újításokat alkalmazott, és nem volt ez másképp a Ford T-modell tervezésében kapott szerepekor sem. Az ő találmánya volt a bolygóműves sebességváltó és a levehető hengerfejű motor is, amit ennél a modellnél alkalmaztak először.

Pályája gyorsan ívelt felfelé, a főkonstruktőri beosztás után, később főmérnök és igazgató lett.

Mindeközben többször is hazalátogatott Makóra, és az itthon maradt testvéreivel alapított egy Ford márkakereskedést és szervízt is. Az épület a mai napig létezik, sőt az eredeti felirat is megmaradt, de még egy emléktábla is jelöli.

Az egész márkakereskedés a Fordson-traktor ötletével kezdődött, ami az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű volt.  Elsősorban nők részére készült, hogy ők is dolgozhassanak a földeken, amíg a férjeik a fronton szolgálnak. 1915-ben, Farkas Jenővel elkészítette a Fordson-traktort. Az első  modellekből többet Makóra küldött testvéreinek, akik nemcsak dolgoztak vele, de az említett márkakereskedésen keresztül tovább is értékesítették őket. A családi vállalkozás autókat, traktorokat, alkatrészeket forgalmazott, amik Fiumén keresztül érkeztek Makóra.

Cikkünkben bemutatjuk, hova nyúlnak vissza a tankolóautomaták gyökerei, és milyen szenzációs lehetőségeket kínálnak ma a piacon elérhető automaták.

 

Akár a tankolóautomaták ősének is tekinthető éjszakai tankbox az 50-es évek egyik újdonsága volt. A szerkezet úgy működött, hogy az előre megvásárolt kulcs egy trezort nyitott, amiben egy 5 literes kanna állt, benne a benzinnel.

 

Az első valódi tankolóautomaták gyártása hazánkban a 90-es években kezdődött.  Ekkor a tankolóautomaták úgy működtek, hogy azonosították a járművezetőket és rögzítették a kiadott üzemanyag mennyiségét a belső memóriában. A tankolóautomaták fejlődésében nagy áttörést jelentett a felhőalapú rendszerek megjelenése. Az első felhőalapú tankolóautomata 2007-ben jelent meg.  Mára már a korszerű tankolóautomaták alapfunkciója az internetes kapcsolat, a felhőalapú adattárolás és vezérlés.

 

Tankbox – Fotó: Bojár Sándor (http://fortepan.hu)

 

A modern tankolóautomaták

 

Napjainkban már a modern tankolóautomaták, fejlett informatikai rendszerüknek köszönhetően szuper megbízhatóak és rendkívül könnyen ellenőrizhetőek. Ezeknél a modern tankolóautomatáknál az emberi munka tulajdonképpen csak a felügyelés, szervizelés esetében nyilvánul meg és időben is minimális szintre csökkenthető a belefektetett energia. Minden adminisztratív folyamatot elvégeznek ezek a rendszerek, még az üzemanyag készletet is frissítik és folyamatosan figyelik, hogy éppen mennyi fogyott és mikor van szükség pótlásra. Ezeket az információkat egy központi számítógép szoftvere gyűjti, konvertálja és összegzi, anélkül, hogy egy embernek bele kellene avatkoznia. 

 

Emellett a jól ismert törzsvásárlói programok és promóciók is egyre inkább személyre szabhatóak, pl. a Quantium 510M kútoszlop család media kijelzője támogatja a shop-ban történő vásárlások növelését.

A kényelem, a könnyű kezelhetőség és a gyors ügyintézés lehetősége miatt egyre terjed a mobilos vásárlás is. A mobilos vásárlás üzleti előnye többek között az, hogy lehetővé teszi az állomáson az azonnali, kültéri fizetések lebonyolítását. Mára már több mint 750 állomáson működik általános Tokheim (MPR szoftverű) mobil fizetés alaprendszer. A rendszer egyszeri állomásonkénti licencdíj, vagy az állomásonkénti éves díj keretében működik, amely tartalmazza az állandó kapcsolat üzemeltetését és karbantartását is.

 

A nagy ütemben fejlődő technológia háttérnek köszönhetően tehát a mai tankolóautomaták mind korszerűek, és biztosítják azokat az előnyöket, amelyek megkönnyítik a személyzet munkáját, és növelhetik az eladásokat.

Cikksorozatunk első részéből kiderült, hogyan történt a világ első tankolása, de hogyan folytatódik az autóipar fejlődésének és buktatóinak története?

 

Mielőtt 1886-ban, Karl Benz kifejlesztette az első gázmotorhajtású járművét, számos feltaláló kísérletezett már más technológiákkal – gőzhajtású, belső égésű, gázolajos, stb. – azonban a Benz Patent Motorwagen volt az első olyan modell, amelyet könnyű összeszerelhetősége miatt már gyártásba lehetett küldeni. Összesen 69 db-ot gyártottak belőle.

 

 

A fejlődés következő mérföldkövét Henry Ford tette le, a Ford T- modell, 1908-aslegyártásával, amit sokan az első autónak hisznek, tévesen. Valamiben valóban első, mégpedig a sorozatgyártásban. Ekkorra már a népesség többsége elfogadta ezt a forradalmi innovációt, megvolt a kereslet. Így a Ford T-modell annak köszönheti legendás hírnevét, hogy az első valós tömeggyártásban készült autó volt.

 

 

Hamarosan a General Motors is belépett a piacra, valamint megjelentek a japán autók. A fellendülésnek indult autóipar az 1900-as évekre már globális hatással volt a társadalom életére. Az autógyárak munkahelyeket teremtettek, az automobil mozgásszabadságot biztosított az embereknek, és lassan a kultúra részévé vált, új fogyasztói igényeket generálva.

 

Az eddigi elsődleges energiaforrásokat, mint a földgáz és a szén, lassan megelőzte a kőolaj.

 

 

Az autóipar fejlődésének legnagyobb törése a 70-es évek olajválsága volt.

 

A válság első hulláma

1973-ban, az OAPEC (Arab Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete), a jomkippuri háború hatására felfüggesztette az olajexportot azon országokban, amelyek a háborúban Izraelt támogatják Szíriával és Egyiptommal szemben. Az olajembargó az Amerikai Egyesült Államokkal együtt a nyugat-európai szövetségeseit, és Japánt is érintette. A kőolaj ára a négyszeresére emelkedett.

 

Második hullám

A második olajválság 1979-ben következett be. Az arab országok rájöttek, hogy a piaci igények messze meghaladják a kínálatot, és radikális áremelések kezdődtek meg.

 

Az olajválság következményei

 

Az olajárak emelkedése általános világpiaci áremelkedéssel is járt. A kapitalista, nyugati országok képesek voltak az olajválság hatásait nagyobb gazdasági katasztrófa nélkül túlélni, azonban ugyanez nem mondható el a Szovjetunióról és a többi szocialista országról.

A helyzet Magyarországot is meggyengítette. Az olajválság miatti áremelkedést az akkori magyar vezetők nem akarták megengedni, ezért hiteleket vettek fel, hogy tartani tudják az életszínvonalat. Ezek súlyosan növelték az államadósságot és hosszútávon ellehetetlenítették az ország gazdasági működését. Az olajárak emelkedésének mértékét a rendszerváltás idején már nem lehetett állami szinten finanszírozni, ez vezetett a taxis blokádhoz is.

 

A olajválság az autóiparon belül is nagy változásokat eredményezett. Nemcsak az olajárak emelkedése, de az ezzel párhuzamosan megjelenő környezetvédelmi szabályozások is hatással voltak az autóiparra. Ez meghatározta az új autók gyártásának, és tervezésének folyamatát. A cél az üzemanyag fogyasztás mérséklése volt, amit az üzemanyag adagolásának optimalizálásával, vagy a gépjárművek súlyának csökkentésével kívántak megoldani. Az újabb autókat más anyagok felhasználásával, kevesebb díszítéssel tervezték. A 70-es éveket így a kisebb, gazdaságosabb, egyszerűbb autók jellemezték.

 

Így formálta az olajválság az autóipart, és ahogyan akkor, úgy napjainkban is szorosan összefügg ez a két terület. Az autóipar folyamatos fejlesztésekkel reagál az üzemanyag előállításával kapcsolatos globális változásokra, és ugyanígy az üzemanyaggal közvetlen, vagy közvetve foglalkozó embereknek is reagálni kell az autóipar technológiai fejlődéséből adódó, átalakult kereslet kiszolgálására.

Bertha Benz egy német autóipari úttörő volt. Karl Benz üzlettársa és felesége. Gazdag családból származott, és habár ő maga soha nem tanulhatott – az akkori társadalmi normák miatt – mindig is érdekelték a tudományok. Két évvel a Karl Benzzel kötött házassága előtt, a hozománya egy részét arra használta fel, hogy befektetett leendő férje cégébe. Miután összeházasodtak Bertha elvesztette a jogát, hogy befektetőként tevékenykedjen, de Karl Benz továbbra is fel tudta használni Bertha hozományát, mint anyagi támogatást.

 

A ló nélküli kocsi

 

1885 – egy forradalmi találmány születése

Karl Benz 1885 decemberében befejezte a munkát az első ló nélküli kocsin. Az automobil ötlete a kerékpár alapjaira épült. Küllős kerekekből, kurblihoz hasonló kormányból, és egy négyütemű motorból állt. A gyújtást egy gyújtótekercs adta, a hűtésért pedig egy párologtató volt felelős. Az úgynevezett Benz Patent-Motorwagen – azaz Benz autó – az első gépi erővel hajtott, benzinnel működő kocsi volt.

 

1886 – a Benz Patent-Motorwagen bemutatása a nagyközönségnek

1886-ban mutatták be a Benz Patent-Motorwagent, azonban ahhoz, hogy az emberek el is fogadják, és az eladások is felpörögjenek, még kellett egy lökés…

 

1888 – a figyelem megszerzése

1888. augusztus 5-én, a 39 éves Bertha Benz Mannheimből Pforzheimbe (106 km) vezetett – a két fiával, Richárddal és Eugennel – férje tudtán kívül, és anélkül, hogy engedélyt kért volna a hatóságoktól. Habár a látszólagos cél az volt, hogy meglátogassa az édesanyját, valójában más motivációi voltak. Be akarta bizonyítani a férjének, hogy a forradalmi találmánya, amibe mindketten hatalmas összegeket fektettek, igenis pénzügyi sikereket is hozhat nekik, ha egyszer széles körben meg tudják ismertetni, és elfogadtatni az emberekkel. Önbizalmat akart adni Karlnak, hogy a találmányának van jövője. Így ő lett az első ember, aki egy hosszabb távot tett meg automobillal. Az út oda-vissza 194 km volt.

 

Bertha gondolata beigazolódott, az utazás nagy nyilvánosságot szerzett a találmánynak.

 

Így lett a Wiesloch-i gyógyszertár, az első töltőállomás a világon

Bertha Benz a 106 km hosszú útnak, üzemanyagtank nélkül, mindössze 4,5 liter üzemanyaggal a karburátorban vágott neki. Ahhoz, hogy teljesíteni tudja a távot, útközben ligroint kellett találnia, ami akkoriban csak gyógyszertárakban volt elérhető. A ligroin – ami egy tisztító folyadék, petróleum oldószer – a kocsi működéséhez elengedhetetlen volt. Így megállt Wieslochban a gyógyszertárnál, hogy vásároljonaz üzemanyagból. Így történt meg a világ első tankolása. A gyógyszertár pedig a mai napig működik.

Bertha szerepe az automobil történetében

Bertha az első terep tesztelőként járult hozzá a Benz Motorwagen tervezéséhez, ezzel egyben népszerűséget szerezve a modellnek világszerte, és elindítva az első eladásokat. Útja során több műszaki hiba is adódott: eltömődött az üzemanyagvezeték, javítani kellett egy láncot, valamint elkopott a fából készült fék, melyet egy suszter segítségével, bőrrel javított, ezzel a világ első fékbetétjét elkészítve. A hibák számos kulcsfontosságú fejlesztési területre rámutattak, amiket Karl később tovább is fejlesztett. Ez pedig meghatározó volt az automobil technológia fejlődésében globálisan is. Bebizonyította, hogy a növekvő autóipar számára, mennyire meghatározóak a terep tesztek.

 

Tisztelgés Bertha előtt

Bertha Benz útjának emlékét nemcsak a Wieslochban, a gyógyszertár előtt állított szobor őrzi, hanem a – 2008-ban hivatalosan is az ipari örökség részeként elfogadott – Bertha Benz emlékút is. Az emlékút Mannheimből, Heidelbergen és Wieslochon keresztül, Pforzheimig és vissza tart.

Sok évnek kellett eltelnie, mire a népesség többsége elfogadta ezt a forradalmi  innovációt. Azonban a 20. századra az automobil az ipari fejlődés egyik legfontosabb részévé vált. Ma már senki nem tagadja, hogy mekkora lépés volt ez a modern élet felé, amit a Benz család tett lehetővé. Mégpedig nem más, mint Bertha volt az, aki a megrendíthetetlen hitével, és bátorságával nagymértékben hozzájárult ehhez a sikertörténethez. A Benz család életéről 2011-ben filmet is forgattak Carl&Bertha címmel.

 

Cikksorozatunk első részéből kiderült, hogyan történt a világ első tankolása, ha érdekli hogyan folytatódik az autóipar fejlődésének és buktatóinak története, olvassa el a cikksorozat következő részét is!