Az ország legöregebb benzinkútjának története

Ismerve Magyarország történelmét, hihetetlennek tűnik, hogy egy családnak 1936 óta a tulajdonában legyen egy benzinkút, hiszen a maszek dolga az ötvenes-hatvanas években korántsem volt egyszerű. Pedig a régi 7-esen, a Diósdra vezető útszakaszon, még a Budapest vége tábla előtt áll egy kicsi, felirat nélküli benzinkút, amelynek a tulajdonosi lapján több mint 80 éve a Landthaller Tasziló név áll, ugyanis először apa, majd fia birtokolta a benzinkutat.

A benzinkút alapítása

Az idősebb Landthaller 1936-ban rakta le a kút alapjait. Abban az évben kezdték építeni az új balatoni utat, amelynek nyomvonala éppen a Landthaller család telkét szelte ketté. Tasziló felismerte a kínálkozó lehetőséget és a telkére felvett jelzálog-kölcsön segítségével beszerzett és felszereltetett egy 5 000 literes benzintartályt, valamint egy Rocco kútoszlopot.

Az üzlet hamar felvirágzott, ugyanis a negyvenes évek elejéig is csak összesen hat kút épült a 7-es mentén. 1942-ben már a kúthoz kétszobás lakás, csendőr-, és mentőszoba, hegesztőműhely és autómosó is tartozott. Taszi bácsi, a mai tulajdonos ekkor már tizenhárom éves volt és apjának sokat segített a kút körüli munkákban.

Szerencsétlen fordulat

1944 végén a főváros határába ért a háború, és a benzinkúthoz tartozó konyha és autómosó belövést kapott. Egyéb baj nem történt, ám amikor 45-ben felröppent az államosítás híre, idősebb Landthaller Tasziló öngyilkos lett. Ekkor a tizenhat éves fia vette át az üzlet irányítását, aki az állomást papíron kiadta használatra a kínai nagykövetségnek, hogy megakadályozza a kút államosítását.

A kínai oltalom egészen 1949-ig kitartott, amikor azonban Katona Ferencet nevezték ki az Áfort állami olajtársaság élére, az új vezérigazgató pedig elkobozta a kút kulcsait. Landthallert értesítették róla, hogy készül valami a kút ellen, így gyorsan négy helyrajzi számra választatta szét a területet. A négy különálló rész kicsi volt ahhoz, hogy államosítsák őket, így az Áfort csak a kút működtetésére kapta meg a felhatalmazást, és még bérleti díjat is kellett fizetniük.

A telek és az épületek megmaradtak, de a kútját és megélhetését elvesztő Taszi bácsit másfél év fogházra ítélték, majd több mint két év munkaszolgálatra kötelezték. Landthaller kénytelen volt más munkahely után nézni, de a család végig a kúthoz tartozó épületben lakott.

A töltőállomás privatizálása

1991-ben az Áfor privatizálni akarta a kutat, ekkor Taszi bácsi felmondta a bérleti szerződést és visszakövetelte jogos tulajdonát. Az áforosok tettek egy kísérletet annak bizonyítására, hogy ők létesítették a töltőállomást, azonban előkerültek a hajdani fényképek, a tulajdoni lapok és az első iparűzési engedély is. 1993-ban sikerült teljesen visszaszereznie a benzinkutat.

A legidősebb kútból már nem folyik a benzin

Taszi bácsi 2017-ben, 88 évesen úgy döntött, hogy egészségügyi állapota miatt végleg bezárja a kutat. Korábban abban reménykedett, hogy fia, a legfiatalabb Tasziló veszi majd át a kút üzemeltetését, azonban ő váratlanul életét vesztette. Landthallert bár sokan keresik meg ajánlattal, ő eldöntötte, hogy sosem adja el benzinkútját.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/01/13/az_utolso_maszek_benzinkutas/

Kiemelt kép forrása: https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tragedia-miatt-vegleg-lehuzta-a-rolot-az-orszag-elso-benzinkutja/5st7pjd

Érdekel a szolgáltatás!

Kérjük bővebb tájékoztatáshoz töltse ki az alábbi űrlapot!