Fogytán az AdBlue! Parkolópályára kerülhetnek a dízelesek?

AdBlue

Európában rövidesen elfogyhatnak az AdBlue-készletek, mivel a gyártók az adalék termelését vagy korlátozzák, vagy már le is állították – számolt be róla a pozsonyi Új Szó.

A lap szerint múlt héten derült ki, hogy Európa legnagyobb AdBlue termelője, a vágsellyei Duslo az egyre drágább földgáz miatt kénytelen korlátozni a gyártást. A probléma súlyát Richard Sulík gazdasági miniszter is érzékeltette, jelezve: a dél-szlovákiai cég leállítása Európa-szerte gondot okozhat. Sulík hozzátette: az sem kizárt, hogy az állam megtiltja majd az AdBlue exportját.

De nem csak a Duslo az egyetlen gyártó vállalat, ahol gondok mutatkoztak!

A második legnagyobb európai termelő – amelynek Németországban van a székhelye – szintén elkezdte korlátozni a gyártást. Ráadásul a szektorban a harmadik legnagyobb cég Lengyelországban már le is állította a termelést.

Az AdBlue hiánya nem csak a dízelautósokra, a gazdaságra is jelentős befolyással bírhat!

Az adalékanyag eltűnése a benzinkutakról beláthatatlan következményeket vonhat maga után.

Az AdBlue-t az Euro 5 és az ettől magasabb szabványnak megfelelő dízelmotorokban használják. A folyadék szerepe, hogy csökkentse a motorok károsanyag-kibocsátását. Az adalék használata, utántöltése nem opcionális, nélküle az AdBlue tartállyal gyártott járművek nem képesek üzemelni.

Mindez nem „csak” annyit jelent, hogy néhány autós reggel járgányával nem tud útnak indulni. A folyadék nélkül a teherautók, a buszok, a mezőgazdasági járművek mind a parkolóban ragadnak, ami komoly logisztikai problémákhoz vezethet, főként így a karácsony előtti időszakban.

Érdekel a szolgáltatás!

Kérjük bővebb tájékoztatáshoz töltse ki az alábbi űrlapot!