Ne hagyja magát megkárosítani!

Nem ismeretlen jelenség ma Magyarországon sajnos az, hogy a fuvarozással foglalkozó cégek alkalmazásában álló sofőrök üzemanyag hiánnyal károsítják meg a munkáltatót. Nagyon nehéz ez ellen védekezni, hiszen, nem lehet senkit alaptalanul megvádolni főleg bizonyíték hiányában munkaviszonyát megszüntetni. Az pedig, hogy hitelt érdemlően bizonyítsa a munkáltató a hiány tényét, egy hosszabb és jól felépített ellenőrzést kíván meg tőle. Ha ez sikerül is, de munkaügyi perre kerülne a sor, a cég még mindig rosszul járhat.

A munkáltató ilyen esetekben szigorúbban kezdi ellenőrizni az üzemanyag felhasználást. Az ellenőrzések hatására a gyanús sofőr esetleg felhagyhat tevékenységével, de amint ismét enyhül a kontroll – hiszen erre egyetlen fuvarozócégnek sincs folyamatos kapacitása – a munkatárs valószínűleg folytatja törvénysértő magatartást.

Vagyis kimondottan kellemetlen és hosszú az a folyamat, mire a munkáltató rajtakapja azt, aki megkárosítja őt és ezt rá is bizonyítja. Az pedig, hogy a munkaviszonyát is meg tudja emiatt szüntetni, szintén nem egyszerű feladat.

A munkaügyi bíróság, a munkavállalót védi

Ha már hitelt érdemlően bizonyította a munkáltató a sofőr céget károsító tevékenységét ami emiatt felbontja a munkaszerződését, a munkavállaló munkaügyi bírósághoz fordulhat és van esélye arra, hogy igazat adjanak neki.

A munkáltató ugyanis hiába tudja dokumentumokkal, esetleg fotó vagy videó felvétellel alátámasztani állítását, ha a telephelyen az üzemanyag kimérése a bűncselekmény időpontjában nem hitelesített rendszeren történt. Hiába tehát minden bizonyíték, hitelesített rendszer hiányában a bíróság a munkavállalót fogja védeni.

Hogyan biztosíthatja be magát?

A mérésügyi törvény kimondja, hogy az üzemanyag joghatályhoz fűződő kimérése csak hitelesített rendszeren történhet. Egyetlen hitelesített (vagy kalibrált) átfolyás mérő használata korántsem felel meg a szabályos működési feltételeknek. Nem elég egy nyomtatványt kitölteni vagy egyetlen átfolyás mérőt hitelesíttetni, a fuvarozócég teljes rendszerének hitelesítettnek kell lennie a jogszerű működéshez.

Ha lopás történt és a munkáltató ezt hitelt érdemlően akarja bizonyítani, azt csak a hitelesített rendszer dokumentumaival fogja tudni megtenni a bíróságon.

Ezért ne kockáztasson, ha rendszere nem hitelesített tegye meg a szükséges lépéseket időben, hogy erőforrásait biztonságban tudhassa és a törvény is Önt védje, ha erre kerülne sor.

A Multicore Kft.-nél a legmagasabb szintű szaktudással és teljes körű szolgáltatásokkal várjuk partnereinket, forduljon hozzánk bizalommal!

Érdekel a szolgáltatás!

Kérjük bővebb tájékoztatáshoz töltse ki az alábbi űrlapot!