Szaúd-Arábia januárban 80% -kal emeli a benzin árait
Szaúd-Arábia a benzin, a repülőgép-üzemanyag és a gázolaj árának emelését tervezi 2018 januárjában az állami támogatások megvonása által, hogy ezzel javítsa az alacsony olajártól megviselt gazdaságát, olvasható a Bloomberg cikkében.
A Bloomberg jelentése alapján míg a benzinárak körülbelül 80% -kal növekedhetnek meg már januárban, addig az egyéb hajtóanyagok, mint a sugárhajtású gépek üzemanyagai, a dízel, a kerozin és a nehéz fűtőolaj árait évről-évre fokozatosan emelnék nemzetközi szinten.
A Szaúd-Arábiai Királyság energiaügyi és ásványi nyersanyagokkal foglalkozó minisztériuma megerősítette, hogy a kormány a villamosenergia-díjak, a benzin és a repülőgép üzemanyagárak változását eszközölő reformjait 2018 első negyedévében tervezi bevezetni.
A szaúdi sajtóügynökség (SAP) közleményében olvasható a változás oka. A kormánynak ezzel a lépéssel az a célja, hogy úgy optimalizálja a természeti erőforrások fogyasztását úgy, hogy fenntartsa az ipari és más gazdasági ágazatok versenyképességét, de ezek mellett megőrizze a fogyóban lévő „energia termékeket” a jövő generációja számára is.
Mohamed bin Szalman szaud-arábia eddigi legfiatalabb uralkodóját bár igazi keménykezű, a konfrontációtól meg nem riadó reformernek tartják, mégis rendkívüli népszerűségnek örvend a világ egyik leggazdagabb országában.