Tag Archive for: üzemanyagtartály

üzemanyagtartály

A telephelyi üzemanyagtartály nem egy mindennapi termék, és nem is való mindenkinek. Egy átlagos üzemanyag-fogyasztónak például semmi szüksége egy saját kútra.

Ám egy mezőgazdasági, fuvarozó vagy bármely nagy járműparkkal rendelkező cég az üzemanyagtartállyal évente akár milliókat takaríthat meg.

A hajtóanyagköltségek csökkentése csalogatóan hangzik, mégis sokan hezitálnak, bizonytalanok a megoldás biztonságát illetően.

Ők biztos nem tudják még, hogy az üzemanyagtartály tárolására kifejlesztett konténer rendkívül biztonságos. A kialakításának köszönhetően a tartály maximálisan védett az időjárástól és a külső behatásoktól – a konténer ajtajára még riasztó is szerelhető.

üzemanyagtartály

A konténerben jellemzően van egy kármentőmedence is. Ennek a lényege, hogy ha a tartály sérül – például valamilyen okból kifolyólag kilyukad – az abban lévő üzemanyagot felfogja, így az nem folyik el. Ebből adódóan, a kármentő kapacitása legalább akkora kell, hogy legyen, mint a tartályé. Az üzemanyag nem szivároghat a talajba, ugyanis ezzel jelentős környezetszennyezést idéznénk elő.

Kevésbé elterjedt, de előfordul a konténerkutak esetében a dupla falú kivitel is, amely esetében a kármentő lényegében a tartály külső héja.

A tőlünk beszerezhető Optimum Line és a Professional Line konténerkutak a legjobb minőséget képviselik, így biztonsági problémák garantáltan nem adódnak majd.

Benzinkút-technikai kérdéseivel keresse bátran szakembereinket!