Kútoszlopok a múltszázad Magyarországában

kútoszlop

Bertha Benz legendás, 1888-as útján a közeli gyógyszertárból szerezte be a járműve haladásához szükséges üzemanyagot. Később, az első autótulajdonosok hajtóanyag-igényét a vegyesboltok igyekeztek kielégíteni. Ebben az időben a ma ismert kútoszlop még tervben sem volt.

1901-ben aztán John Tokheim szabadalmaztatta saját szivattyúját, amely egy üveggömbbe pumpálta a benzint, ahonnan egy szelep kinyitásával lehetett egy csőbe, majd a kocsiba továbbítani az üzemanyagot. A megoldás révén a sofőr még azt is láthatta, hogy mennyi és milyen minőségű benzint tankol.  A Tokheim ma már egy világvezető vállalat, amelynek kútoszlopait mi is forgalmazzuk

Az első benzinkút 1900-as évek elején nyitott meg Amerikában, Európába viszont csak az első világháború idejére terjedtek át.

Hazánkban az első töltőállomást 1924-ben helyezte üzembe a Fővárosi Autóüzem Rt.

Arról, hogy mit tud egy korszerű kútoszlop, már írtunk, most nézzük inkább, hogy milyenek voltak, hogyan néztek ki hazánk régi benzinkútjai.

1927 – Pécs

Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyárában elkészült egy új személyautó. De a szemfülesebbek kiszúrják a háttérben a REX benzinkutat is.

1933 – Budapest, VII. kerület

Benzinkút a Damjanich utca 40. és 42-es számú ház között. Ez már egy elég mutatós, ám aprócska töltőállomás.

1935 – Magyarország

A bácsi bár nem rendeltetésszerűen használja a tömlőt, legalább jól megvizsgálhatjuk ezen az ismeretlen helyen készült képen a kútoszlopot.

1943 – Baja

A Szentháromság téren a második világháború idején már egy igazi Shell töltőállomás állt.

1955 – Budapest, XI. kerület

A főváros frekventált helyén, a Szent Gellért téren épp tankolja valaki a motorkerékpárját.

1958 – Győr

Úgy néz ki, hogy Győrben az IBUSZ pavilon előtti benzinkút kifejezetten népszerű volt a motorbiciklivel közlekedők körében.

1959 – Siófok

És végre itt egy színes kép. Benzinkút a 7-es főút mellett, a mai Somlay Artúr utca torkolata közelében. Jól látható, hogy itt már a benzinkút össze van kötve egy kávézóval.

1962 – Leányfalu

Takaros kis benzinkút a 11-es út mellett.

kútoszlop

1965 – Székesfehérvár

A nyári melegben kisebb autósor torlódott fel a Balatoni úti ÁFOR benzinkúton.

kútoszlop

1966 – Budapest, I. kerület

A Shell kicsit másképp, néhány évvel később a Mészáros utcában.

1973 – Dombóvár

A Szabadság úton kannába töltik az olajat a téli hidegben.

kútoszlop

1978 – Tata

A már ismert márka Tatán, az M1-es mellett.

kútoszlop

1980 – Szolnok

ÁFOR kútoszlopok a mai Márai Sándor parknál.

kútoszlop

1987 – Budapest, XXIII. kerület

Nagykőrösi úti Hungarocamion telep és a benzinkút.

kútoszlop

Önnek melyik benzinkút tetszett a legjobban?

Képek forrása: Fortepan

Érdekel a szolgáltatás!

Kérjük bővebb tájékoztatáshoz töltse ki az alábbi űrlapot!